Ma éjjel makacs rémálom gyötört, ott keringtem a régi gimis kollégiumom első emeleti folyosóján, a hálók, tanulók és szekrényszobák félhomályos labirintusában, és felriadván a rémülettől bénán feküdtem a sötétben, gyöngyöző homlokkal, s ha tétova ujjaim nem akadnak rá a békésen álmodó S-re, ottragadok egy időre a bizonytalan álom/ébrenlét határon...
Földrajzi koordinátáim helyrerakása után az jutott eszembe, milyen rég is volt, már el is felejtettem azt az akut szorongásos félelmet, amiben évekig éltem, hetvenakárhány kamasz nő között, hatásfokában redukált, mi több, letagadott nőiességgel spékelt magányban, ahol már egy egyszerű zuhanyzás maga volt a pokol, tucatnyi büszkemell-gazda vihogó összebúgásának alapzajában...
Uh, nekem a bátorság szó ebben a kontextusban minden, csak épp nem megszerzendő. Zavaros. Hát na. Megviselt engem ez az Emese nevű intézmény. El is kell mennem úszni, hogy helyrepofozódjak, fenyegető flekkek ide-odája ellenére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése