megint okostojás vagyok. ez a charos dolog nagyon felpörgetett, rám kell hagyni, majd lejárok...
Mózesnek nem erőssége a beszéd (2Móz4,10), vacakol is ezzel az egész isteni küldetés dologgal(2Móz 4, 12-13), így végül Áron lesz az, akit az Úr kijelöl, mint a szájat, mely majd Mózes helyett beszél a nép előtt(2Móz 4, 14-16), újabb közvetítő elemet iktatva Isten szava és annak interperszonális rögzítése közé, mintha szándékosan kavarná még nagyobb katyvasszá a kinyilatkoztatás tartalma és a hozzá rendelt nyelvi jelek kapcsolatát.
A Sinai-hegyi kinyilatkoztatást követő negyvenedik napon Mózes távollétében Áron a nép kérésének megfelelően az összehordott ékszerekből aranyborjút készített, melynek másnap a frissen emelt oltáron égő- és hálaáldozatot mutattak be. (2Móz 32, 1-6)
Rashi a szöveghely értelmezésekor két, a bálvány alkotási folyamatának megértését segítő részletre hívja fel a figyelmünket: az „alakítá azt vésővel” fordításakor a yatsar igét használhatjuk a ‘megformálás, alakítás’ értelmében, de ugyanígy előfordulhat ‘elrendezni, belekötni egy zsákba’ értelemben is, mint „... és egybeköte két tálentom ezüstöt két zsákba”. (2Kir 5, 23) A heret szó vésőt jelent, mint pl: „Végy magadnak egy nagy táblát, és írd fel rá Énós vésőjével.” (Ésa 8,1), mely magában hordozza a hamisítás jelentésrétegét is, hisz a véső az a szerszám, mellyel díszítéseket, betűket vésünk ki, mint ahogyan pl. a pecsétek hamisításakor is. A Zohar az elrejtés, a megtévesztés mozzanatát elemzi, s Énós és Áron együttes említésével a plasztika felé mozdul el, míg Rashi nem pontosítja, hogyan is készült el az aranyborjú; értelmezésében megjelenik a vésés, alakítás, díszítés, írás és a hamisítás mozzanata is, s hivatkozása Onkelosz fordítására ez utóbbit teszi hangsúlyossá. Egyes kommentárok - továbbra is szem előtt tartva az Énós alakjához tapadó vádat, s vésőjének megemlítését Ésaiás könyvében - itt egyértelműen az egyiptomi hieroglifákra vonatkozó utalást látnak, mások azonban az alfabetikus írást is beemelik az értelmezésbe, s ezzel a jelek általános elméletének problematikája felé nyitnak.
Ráadásul a Genezis szerint Énós idejében „kezdték segítségül hívni az Úrnak nevét.” (1Móz 4, 26), vagyis ez lenne a vallás fenoménjának születési ideje, melyhez azonban a rabbinikus tradíció minden bálványimádás kezdetét is rendeli, eredeteként a megnevezés aktusát kijelölve. Ha ez azt jelenti, hogy minden egyes néven nevezés, minden egyes nyelvi, írásos vagy művészi rögzítés a bálványimádás, vagyis a jel és a jelölt viszonyának elvétését és a jel jelöltként való értelmezésének veszélyét hordja magában, úgy a kinyilatkoztatás értelme e szempontból nem más, mint a jel és a jelölt inkommenzurábilitásának állítása.
A Zohar elemzésében R. Simon bar Jochaj így szól tanítványaihoz az Exodus szöveghely értelmezését követően:
„Et maintenant, mes fils bien-aimés, amants de mon âme, que dois-je faire? Sans nul doute, il me faut dévoiler. Écoutez, et cachez mes paroles...”
Mózesnek nem erőssége a beszéd (2Móz4,10), vacakol is ezzel az egész isteni küldetés dologgal(2Móz 4, 12-13), így végül Áron lesz az, akit az Úr kijelöl, mint a szájat, mely majd Mózes helyett beszél a nép előtt(2Móz 4, 14-16), újabb közvetítő elemet iktatva Isten szava és annak interperszonális rögzítése közé, mintha szándékosan kavarná még nagyobb katyvasszá a kinyilatkoztatás tartalma és a hozzá rendelt nyelvi jelek kapcsolatát.
A Sinai-hegyi kinyilatkoztatást követő negyvenedik napon Mózes távollétében Áron a nép kérésének megfelelően az összehordott ékszerekből aranyborjút készített, melynek másnap a frissen emelt oltáron égő- és hálaáldozatot mutattak be. (2Móz 32, 1-6)
Rashi a szöveghely értelmezésekor két, a bálvány alkotási folyamatának megértését segítő részletre hívja fel a figyelmünket: az „alakítá azt vésővel” fordításakor a yatsar igét használhatjuk a ‘megformálás, alakítás’ értelmében, de ugyanígy előfordulhat ‘elrendezni, belekötni egy zsákba’ értelemben is, mint „... és egybeköte két tálentom ezüstöt két zsákba”. (2Kir 5, 23) A heret szó vésőt jelent, mint pl: „Végy magadnak egy nagy táblát, és írd fel rá Énós vésőjével.” (Ésa 8,1), mely magában hordozza a hamisítás jelentésrétegét is, hisz a véső az a szerszám, mellyel díszítéseket, betűket vésünk ki, mint ahogyan pl. a pecsétek hamisításakor is. A Zohar az elrejtés, a megtévesztés mozzanatát elemzi, s Énós és Áron együttes említésével a plasztika felé mozdul el, míg Rashi nem pontosítja, hogyan is készült el az aranyborjú; értelmezésében megjelenik a vésés, alakítás, díszítés, írás és a hamisítás mozzanata is, s hivatkozása Onkelosz fordítására ez utóbbit teszi hangsúlyossá. Egyes kommentárok - továbbra is szem előtt tartva az Énós alakjához tapadó vádat, s vésőjének megemlítését Ésaiás könyvében - itt egyértelműen az egyiptomi hieroglifákra vonatkozó utalást látnak, mások azonban az alfabetikus írást is beemelik az értelmezésbe, s ezzel a jelek általános elméletének problematikája felé nyitnak.
Ráadásul a Genezis szerint Énós idejében „kezdték segítségül hívni az Úrnak nevét.” (1Móz 4, 26), vagyis ez lenne a vallás fenoménjának születési ideje, melyhez azonban a rabbinikus tradíció minden bálványimádás kezdetét is rendeli, eredeteként a megnevezés aktusát kijelölve. Ha ez azt jelenti, hogy minden egyes néven nevezés, minden egyes nyelvi, írásos vagy művészi rögzítés a bálványimádás, vagyis a jel és a jelölt viszonyának elvétését és a jel jelöltként való értelmezésének veszélyét hordja magában, úgy a kinyilatkoztatás értelme e szempontból nem más, mint a jel és a jelölt inkommenzurábilitásának állítása.
A Zohar elemzésében R. Simon bar Jochaj így szól tanítványaihoz az Exodus szöveghely értelmezését követően:
„Et maintenant, mes fils bien-aimés, amants de mon âme, que dois-je faire? Sans nul doute, il me faut dévoiler. Écoutez, et cachez mes paroles...”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése