pavlovi reflex

ez is megvolt. tegnap vanille elvesztette éppenséggel kiütközni kezdő férfiasságát. reggel besétált a dobozba, elkocsiztunk a zállatorvoshoz, ahol a félig még alvó kedves nővérszerű átvette tőlünk, s míg ott szorongtunk a váróban, elaltatta, aztán irány a város - nekem lúkbúk isi, S-nek munka -, aztán késő délután visszaloholtunk érte, ahol a teljesen éber kedves nővérszerű elbúgta, hogy a vanille micsoda kedves és jólnevelt, aztán hozzátette, hogy szetanamúr, amitől én persze elolvadtam, és lelkesen macskázni kezdtünk volna, de S valami hirtelen támadt durcával szúrósan rámnézett és kirugdosott a zállatorvostól, macskástul-dobozostul, aztán csak morgott valamit hazafeléjövet, hogy aha, kedves nővérszerű, meg neeeem, nemhiszi, hogy vissza kellene térnünk vanille zacsijait illető bárminemű kontrollra, hááát, pedig igazán kedves és szimpatikus teremtésnek tűnt ez a nővérszerű, és S-nek eddig teoretice nem volt kivetnivalója azzal a zújévi fogadalomszerűséggel, hogy nyitottabbak leszünk és többet barátkozunk majd... khmmm, teoretice könnyű.
aztán hazaérvén anyósom csörgött ránk, s a zállatorvosos történettől rögtön szívéhez kapott, és jött a félórás hirtelen felszínre tört visítás, aminek nagyjából az a lényege, hogy szegény macskán éltük ki köztudottan létező kasztrációs vágyunkat. nnna. megvolt az év első rágnivaló cupákja, jól le is csaptak rá. S fejlődőképességét mutatja, hogy a félóra leteltével csak annyit jegyzett meg szikár hangon, jól vigyázzanak, nehogy a következő gyerekőrzésnél megint elkapjon bennünket ez a közismert vágy, majd a döbbent csendet kihasználva édesen elköszönt. jjjjjeeessszz.
ps. jut eszembe, a lényeg kimaradt: vanille-t az operáció előtt leborotválták a megfelelő helyen. most itt villog fel-alá rózsaszín popsival a lakásban, igazán mókás látvány.