szerda, augusztus 23, 2006

mindennapi megaláztatásunkat

add meg nekünk ma.... megint belekeveredtünk az ügyintézés labirintusába. az van, hogy tartózkodási engedélyre fáááj a fogam, mert eddig - diákként - nem kellett, de most talán nem is fogok beiratkozni, mert leszámolósdit játszom mindenféle ostoba hisztikkel, és ennek főhadművelete a vinnyogó kivonulás a felsőoktatás minden létező formájából. na. beszereztem az összes fénymásolatot, ami az internetes ügyfélfogadás szerint kell. aztán tegnap betelefonáltunk, ahol az ügyintéző megnyugtat, valóban az kell, plusz egy nyomtatványhalmaz, amit majd ki kell tölteni, aztán cakkpakk mindent lehet postázni, hogy aztán kiküldjenek egy értesítőt, es boldogan mehessek átvenni. megkérdezem, hol és mikor lehet mindezt átvenni, elmondja azt is kedvesen, a prefektúra egész nap nyitva, csak sorba kell állni a megfelelő ablaknál.
S mára szabadnapot vett ki, megvártuk, hogy a kőműves kitalálja, mit lehet csinálni a beázott falunkkal, aztán irány marseille, prefektúra. minden ablak zárva, a koszos váróteremben mindenféle nációból várakozó lepurkant emberek, gyerekekkel megpakolva. várunk mi is türelmesen, közben a vaspadokon rakják tisztába a kicsiket, igyekeznek vizet venni az automatából, ami b****k működni, néhányan igazolványképet csinálnának, de a vonatkozó automata detto b****k működni. kétszer körüljárunk mindent, sehol egy tépett papírfoszlány, ami valami információt is tartalmazna, leszámítva a nagyon pönc dohányoznitilos táblákat, várunk hát másfél órát, aztán mintha valami készülődne, mindenki beáll a megfejthetetlen logikájú sorokba, mi is odasorakozunk az általánosnak tűnő pre-accueil ablakhoz, ami viszont nem akaródzik kinyitni. S türelmetlenkedik és telefonál. udvarias ügyintéző a vonal másik végén, csüngünk a szavain: perszepersze, menjünk csak be a prefektúrára és vegyük fel a nyomtatványokat. S rákérdez a nyitvatartásra, a válasz ugyanaz, mint először: reggeltől estig, gond nélkül. S bepöccen, mondja, már másfél órája itt állunk a vonatkozó ablak előtt, ami - nekünk legalábbis - reménytelenül bezártnak tűnik. ó, mondja az ügyintéző, ez teljesen természetes, délben bezárnak, de ebédszünet után kinyitnak. aha, mondja S, tehát mégsem folyamatos a nyitvatartás. de akkor az az ablak, amire mi várunk, miért nem nyit ki, éppúgy, mint a többi? ó, hát az természetes, mondja az ügyintéző, az csak délelőtt van nyitva, reggel korán be kell jönni, sorszámot kell kérni, aztán délután lehet ügyintézni, így megy ez. aha, mondja S, de miért nem tudta ezt már a legelején megmondani? bocsánat, mondja az ügyintéző, hívásom van a másik vonalon, klakk.
na. első lépcső abszolválva. még lesz néhány, hogy megpróbálják elvenni a merész próbálkozók kedvét. * nehogymá azt gondolja bárki is, hogy szívesen látott bevándorló.

*az omi-t akkor sem lehet felülmúlni, ahol (akkor még nem eu állampolgárként) még a lábméretemet is gondosan rögzítették. sose lehet tudni, mire lesz még jó.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

ez azért durva. leginkább a lábméretes történet.