a szüret az egy remek dolog. edzi a karaktert, mint az acélt szokás.
az első három óra után már nincs hátam, a következő három után már térdem se, azt is elfelejtem, hogy kell lehajolni kibaherolni a szúrós száraz vackokat a cipőmből, hadszúrjonazátkozottya, félóránként legalább eccer belenyúlok a frissen élezett meccőollóba, aztán azt is feladom, hogy megszopogassam szenvedő ujjaimat, inkább a vérmérgezés, és közben meleg van, a traktor már kétszer átment a vizespalackon, mindenki beleivott minden pohárba, és a hülye szlájd nevű kutyaszerű előttem pisálta le a harmadik bokrot a soromban, miközben lihegve engem bámul, szerintem direkt csinálta, bosszúból a déli szendvicsért, amit megtartottam magamnak, pedig nagyon meg akarta kóstolni... na, mondom én, edzi a karaktert.
az akár jó is lehetne, hogy közben baromi sok ideje van az ember lányának merengeni mindenféléről. én inkább nem merengenék, mert általános- és munkamorálom megsínylené, ha a neuronjaim munkába állnának, így aztán beszélgetünk a kartárcsakkal, mármint ők beszélnek, én fülelek, és néha-néha megszólalok, ha már nagyon muszáj. Az első nap végére csupa hasznos információ gyűlik össze, így például megtudom, hogy egy nagy nulla vagyok, amiért ennyi idősen szégyenszemre még nincs kocsim, részese lehetek az utolsó ötven OM meccs részletes elemzésének, kiderül, hol szopnak a legolcsóbban Marseilleben, miért szép az élet Mexikóban, ki lesz a következő köztársasági elnök, hol rejtőzik ben Laden, hogy az andzselinadzsoli az egy dugnivalóan dögös nő, és debbúz a király, és a kohlantában a nemtomki az egy buzi. na, mondom én, edzi a karaktert.
viszont. ha a costes gallines 2003-as piros bandolja véletlenül ráköszönne valakire egy közért polcáról, jajajaj, nem szabad kihagyni. akkó se, ha sokat kérnek érte. tud valamit ez a bor.
az első három óra után már nincs hátam, a következő három után már térdem se, azt is elfelejtem, hogy kell lehajolni kibaherolni a szúrós száraz vackokat a cipőmből, hadszúrjonazátkozottya, félóránként legalább eccer belenyúlok a frissen élezett meccőollóba, aztán azt is feladom, hogy megszopogassam szenvedő ujjaimat, inkább a vérmérgezés, és közben meleg van, a traktor már kétszer átment a vizespalackon, mindenki beleivott minden pohárba, és a hülye szlájd nevű kutyaszerű előttem pisálta le a harmadik bokrot a soromban, miközben lihegve engem bámul, szerintem direkt csinálta, bosszúból a déli szendvicsért, amit megtartottam magamnak, pedig nagyon meg akarta kóstolni... na, mondom én, edzi a karaktert.
az akár jó is lehetne, hogy közben baromi sok ideje van az ember lányának merengeni mindenféléről. én inkább nem merengenék, mert általános- és munkamorálom megsínylené, ha a neuronjaim munkába állnának, így aztán beszélgetünk a kartárcsakkal, mármint ők beszélnek, én fülelek, és néha-néha megszólalok, ha már nagyon muszáj. Az első nap végére csupa hasznos információ gyűlik össze, így például megtudom, hogy egy nagy nulla vagyok, amiért ennyi idősen szégyenszemre még nincs kocsim, részese lehetek az utolsó ötven OM meccs részletes elemzésének, kiderül, hol szopnak a legolcsóbban Marseilleben, miért szép az élet Mexikóban, ki lesz a következő köztársasági elnök, hol rejtőzik ben Laden, hogy az andzselinadzsoli az egy dugnivalóan dögös nő, és debbúz a király, és a kohlantában a nemtomki az egy buzi. na, mondom én, edzi a karaktert.
viszont. ha a costes gallines 2003-as piros bandolja véletlenül ráköszönne valakire egy közért polcáról, jajajaj, nem szabad kihagyni. akkó se, ha sokat kérnek érte. tud valamit ez a bor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése