Le Manu Samoa e o mai i Samoa!

E és A hosszas kérlelésünkre nekiveselkedik a Manunak, vagyis a végén csak E, mert A szétröhögi az agyát, és egyrészt a Manu komoly dolog, egy jólnevelt szamoai nem vigyorogja össze magát közben, másrészt meg A-nál néha nadrágbapisilésbe torkollik a harsány jókedv, így aztán az anyai szigornak hála közöttünk kuncogja halálra magát, rázkódunk rendesen a kanapén, mintha a negyvenhetesen döcögnék befelé a tanszékre... ööö. ott azért sosem féltem igazán, hogy valaki lepisil. na. E előadja a Manu-t, ami E-t és a Manut összeadva minimum ampresszionan, igazán. utána E kedvesen lefordítja az amúgy is meggyőző sorokat, miszerint a szamoai madár leszáll az égből, jó lesz, ha mindenki behúzza fülét-farkát, mert lesz nemulass, hátrébb az agyarakkal, ez az égi madár legyőzhetetlen, jobb lesz nem ingerelni, etc., etc., többszörös körök arra nézvést, hogyan lesz a gatyánk kiporolva, ha mégis úgy gondolnánk, hogy belekötünk a szamoai madárba. hmmm. hümmögésünk közepette E a másik jelenlevő egzotikumhoz - naná, hozzám - fordul, mifelénk van-é valami hasonló ügymenet csetepaték esetére. áááá, mondom némi megfontolás után, mifelénk ez sokkal gyorsabban megy, tradicionálisan felkapunk a lóra, elüvöltjük magunkat, hogy hujhujhajrá vagy mi az ég, oszt kő kövön, vagy magyar lovon nem marad. ah, mondja E némiképp csalódva, ez se rossz, de azért kevésbé költői, meg izééé, majd tétova keresés után rábukkan a megfelelő szóra: elegáns! na ja, ha már beverjük a másik fejét, tegyük stílusosan...