A gondolatnyi csend....

telefonozunk S-el, aki valahol némethonban konferenciázik, és elhümmög egy némiképp kellemetlen esetet, ahol igazából nem is történt semmi, mármint semmi, amire rábökhetnénk, csak mégis, aztán elkezdünk mindenféle más eseteket felsorolni, mittomén, hogy elbagatellizáljuk eme épp friss emléket. és nekem utána itt az egész éjszaka, mert mostanában rosszul alszom, így aztán - miközben a macskát vakarászom, amíg tűri - vagy olvasok, vagy tévézek, vagy csak úgy teszek, mintha, s mindenféléken zakatol az agyam, és most autista módon erre kattanok rá (nem én vagyok ám az egyetlen, aranka is posztolt valamit ezügyben), és egy csomó minden eszembe jut, amire már rég nem is gondoltam, nahát. szép kis batyut hoztam össze az évek alatt. és valamikor az éjszaka közepén megvilágosodom, vagy legalábbis sikerül valami emészthető módon megfogalmaznom magamnak a végleges konklúziót (persze, talán nem kellene annyi Kertészt olvasni, belátom): nekem a köztér mint olyan nem létezik, csak háborús logika uralta megszállt területeket ismerek, ahol én a célpontok törzséhez tartozom.
....míg a kivégzőosztag újratölt