feel goud inc.

egy ideje mamisittingelek. I eltörte a csuklóját, és délelőttönként én tekerek le hozzá, kitakarítok, felöltöztetem, elmegyünk bevásárolni, aztán megfőzünk, és közben mindenfélékről fecsegünk. I 94 éves. a maga módján ugyan, de meglepően képben van mindennel - kivéve S és becses magam románcát, bár ki tudja -, és saját bogarait éppoly kuncogva kommentálja, mint a világpolitikát. a mamisitting önmagában még jól is jöhetne, egyrészt akad némi balansz a pénztárcámba, másrészt néhány órára kirángat a lakásból és egyre kutyábbra forduló hangulatomból, na de olyan vagyok én, aki hagyja magát, s nem talál a kákán is depizni valót?
évekkel ezelőtt ismertem egy másik I-t is, aki még ennél is idősebb volt, és több mint hatvan éve élt együtt a barátnőjével - alföldi kisváros, az összes velejárójával. életemben először miattuk buziztak le, és én a nyolcévesek elemi dühével törtem be a vonatkozó hüjegyerek orrát a napköziben, aztán egy darabig nem akartam elmenni I-hez, mert attól féltem, hogy az a hozzámvágott félmondat mégis igaz lehet, és el fogom kapni azt a titokzatos buziságot I-től, s ki tudja, mi lesz velem.
I ismerte az első barátnőmet, talán össze is rakta magának, de soha nem beszéltünk erről, sem vele, sem A-val, félévszázadnál tartósabb barátnőjével. aztán én elkeveredtem mindenfelé, és mire hazakeveredtem, már egyikük sem élt. biztos van mindenkinek ilyen utólagos, meg nem tett lépések miatti tartós kétsége, talán mégis ki kellett volna mondani egyszer, egy elejtett félmondatban.
mondom anyunak a telefonban, hogy mamisittingelek, és a névazonosság miatt ő is ugyanarra csúszik, mint ahogy én is teszem, nap mint nap, s belekezd valami hosszú és követhetetlen felvezetésbe mindenféle távoli rokonokról, akiket gyerekkora óta nem látott, majd valamivel követhetőbben kiköt egynél, aki hosszú-hosszú évek után hazalátogatott I-ék családi kézben maradt házába, majd - már vártam - kiköt I utolsó napjainál... "tudtad, mondja drámaian a telefonba, hogy I a végén megzavarodott?" "öööö, mondom én, dehogy tudtam." "hát pedig, most mondta ... hosszas kitérő a hazalátogató távoli rokonról, akit anyu gyerekkorában látott utoljára ..., hogy igen, és a halála előtti hetekben, mikor A már nem élt, mindenkit felhívott, és mindenkinek A-ról beszélt, és arról, hogy ők nem csak 'úgy' éltek együtt, hanem férjként és feleségként... nem mintha ezt nem tudtuk volna, de akkor is..."
na. és az a lassan fojtogató érzés gyomorból felkúszik torokba, hogy meghatározhatatlan időre befészkelje magát, huss kétség, wellcome bizonyosság.