naphosszat a meseelmélet fejezetemen nyáladzik, kénytelen leszek minden undoromat félretenni, és gumikesztyűben megejteni a javításokat, s kiszöszölni az elmaszatolódott festékpacnikból, Steinhöwel-e vagy... persze, egyszerűbb lenne letessékelni az íróasztalról, de nincs szívem, olyan szerencsétlen benyomást kelt az összeégett nyelvével meg a begyulladt szájával - így hát hagyom szörtyögni, ha már társaságra vágyik. meg közben kínomban el-elvihogok az egészen, jellemzően az én macskám az, amelyik pont az egyetlen roppant mérgező hernyót nézi ki desszertnek a szőrefényesfüleitiszták szószba öltöztetett nyúlhúsdarabkák után - nem pusztán entomológiai érdeklődésem csökevényes mivolta akadályoz meg abban, hogy felüssem a szótárat, és kibogarásszam, hogy is nevezzem azt a kövér, sárga, szőrös és mérgező hurkát, amelyik pont most lófrál csapatosan mindenféle ártatlannak tűnő fenyőfák alatt, hogy ostoba kölyökmacskákat mészároljon le, hanem az a szomorú tény is, hogy az állatorvos két antibiotikum között a sönijj(ö) szót ízlelgette tudálékosan, mire S szemében is páni félelem csillant, hűha, jajajaj, meg miegymás kórusban, én meg e roppant rémülettől meghatottan elfelejtettem rákérdezni, hogy jójó, de melyik hernyó a tettes? csak hogy legközelebb megbeszélhessem vele a dolgot, ha már ekkora legény, hogy beleköt a macskámba... meg hogy kiverjem belőle azt a negyven eurót, amibe vicces kedve került.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése