Ha egyszer netalántán arra vetemednék, hogy válaszoljak egy, a francia néplélek mibenlétét firtató kérdésre, akkor azon túl, hogy bambán vigyorognék, igen nagy valószínűséggel belevágnék a lenti történetbe, azt remélve, hogy annak ellenére, hogy a néplélekről nem tudom, mi is, így aztán grabancon ragadni sem tudom, de talán mindez mégiscsak érthetővé tesz valamit, amit én valamennyire mégiscsak jellemzőnek tartok. Na.
Alaphelyzet: a motorosok kötelező jelleggel használják a fényszórókat nappal is.
Jóideje elég sűrűn napi minimum másfél órát autópályán töltök. És jóideje feltűnt, hogy az autósok zöme nappal is fényszóróval közlekedik, sőt néha folyamatos indexeléssel is, hogy a többiek jól lássák. Mi is. És az is feltűnt, hogy a motorosok számára a közlekedési szabályok csak addig fontosak, míg meg nem írják a tesztet; onnantól kezdve nem több egy bármikor megszeghető baromságnál.* Ehhez hasonló csendes szemlélődéssel teltek a hónapok, míg egy napon átmeneti jelleggel el nem rendelték a nappali fényszóróhasználatot az autósoknak is, közlekedésbiztonsági érveket lebegtetve.
Azóta az autósok zöme még véletlenül sem használja a fényszórót nappal, egyre többen biggyesztenek haragos matricákat a kocsik seggére azzal a felirattal, hogy a fényszóró = környezetszennyezés (ez a terepjárókon különösen mókásan mutat), és újabban már be is szólnak, ha valaki mindezek ellenére még fényszórózni merne.
A motorosok többezres tüntetéseket tartanak, vakító fényszórókkal végigrobogva Párizson, mondván, ha az autók nappal is használják a fényszórót, akkor vége az ő kitüntetettségüknek, és már nincs mi megkülönböztesse őket, és ez egyenesen vezet a kihalásukhoz, mert innentől kezdve hogy fognak ők jobbról előzni, meg leállósávban dugót kikerülni, meg záróvonalon át s vissza cikázva haladni, ha a visszapillantótükörbe révedő autós nem fogja egyből tudni, egy motoros ragad a farára, nem egy rönóklió.
Ami ugye szép érv, beismerem, hogy szabályt szegek és ezzel veszélybe kerülök, de mérne szegnék szabályt, viszont ahhoz, hogy mindezt valamivel nyugodtabban tehessem, ide nekem a megkülönböztető jelzést, hogy mindenki lássa, jövök és szabálytszegek, aztán vigyázzon a másik rám is, meg magára is.
Így most mindkét tábor vadul veri az asztalt, miközben a szabályhozó harmadik hamvadó makacssággal ismételgeti, hogy mindenkinek jó az, ha a nappali verőfényben időben látjuk egymást, száznegyvennel az autópályán. Khmm. Állítólag a bukósisakról és a biztonsági övről is csak évek alatt sikerült bebizonyítani, hogy nem egyéni szabadságot korlátoz.
*Mondjuk itt kicsit igazságtalan vagyok, ugyanez áll az autósokra is, bár itt több a kivétel.
Alaphelyzet: a motorosok kötelező jelleggel használják a fényszórókat nappal is.
Jóideje elég sűrűn napi minimum másfél órát autópályán töltök. És jóideje feltűnt, hogy az autósok zöme nappal is fényszóróval közlekedik, sőt néha folyamatos indexeléssel is, hogy a többiek jól lássák. Mi is. És az is feltűnt, hogy a motorosok számára a közlekedési szabályok csak addig fontosak, míg meg nem írják a tesztet; onnantól kezdve nem több egy bármikor megszeghető baromságnál.* Ehhez hasonló csendes szemlélődéssel teltek a hónapok, míg egy napon átmeneti jelleggel el nem rendelték a nappali fényszóróhasználatot az autósoknak is, közlekedésbiztonsági érveket lebegtetve.
Azóta az autósok zöme még véletlenül sem használja a fényszórót nappal, egyre többen biggyesztenek haragos matricákat a kocsik seggére azzal a felirattal, hogy a fényszóró = környezetszennyezés (ez a terepjárókon különösen mókásan mutat), és újabban már be is szólnak, ha valaki mindezek ellenére még fényszórózni merne.
A motorosok többezres tüntetéseket tartanak, vakító fényszórókkal végigrobogva Párizson, mondván, ha az autók nappal is használják a fényszórót, akkor vége az ő kitüntetettségüknek, és már nincs mi megkülönböztesse őket, és ez egyenesen vezet a kihalásukhoz, mert innentől kezdve hogy fognak ők jobbról előzni, meg leállósávban dugót kikerülni, meg záróvonalon át s vissza cikázva haladni, ha a visszapillantótükörbe révedő autós nem fogja egyből tudni, egy motoros ragad a farára, nem egy rönóklió.
Ami ugye szép érv, beismerem, hogy szabályt szegek és ezzel veszélybe kerülök, de mérne szegnék szabályt, viszont ahhoz, hogy mindezt valamivel nyugodtabban tehessem, ide nekem a megkülönböztető jelzést, hogy mindenki lássa, jövök és szabálytszegek, aztán vigyázzon a másik rám is, meg magára is.
Így most mindkét tábor vadul veri az asztalt, miközben a szabályhozó harmadik hamvadó makacssággal ismételgeti, hogy mindenkinek jó az, ha a nappali verőfényben időben látjuk egymást, száznegyvennel az autópályán. Khmm. Állítólag a bukósisakról és a biztonsági övről is csak évek alatt sikerült bebizonyítani, hogy nem egyéni szabadságot korlátoz.
*Mondjuk itt kicsit igazságtalan vagyok, ugyanez áll az autósokra is, bár itt több a kivétel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése