az egyedüllétnek igenis vannak előnyei. egyrészt nem kell osztoznom a kartonnyi grimbergenen. másrészt ehhez teljesen illően álló nap meg sem szólalok, a halakhoz csak odabugyogok egy köszönésfélét, a macskával meg eldorombolgatunk a klikk-klakkon (és ő sem kér a grimbergenből). harmadrészt a konyhaszekrény ajtaján szétnyílt fejbőrömet mindenféle teátrális nyávogás nélkül kezeltem le, mint a nagyok (mondjuk eltelt néhány perc, mire megértettem, miért is üldögélek a kenyérsütővel szoros szimbiózisban a konyha kövén, és mitől olyan nedvesen piros a kezem attól, hogy sajgó kobakomat igyekszem egyben tartani). negyedrészt senki sem fecseg bele a nosztalgikus lao-svu-szeánszaimba, és kérdezgeti aggódva minden egyes felvisításkor, jól érzem-é magam, és nem húzza össze a szemöldökét, amikor a hagyományoknak megfelelően az ass, perp és co. elhangzásakor szertartásosan meghúzom a grimbergenes üvegemet (egyszer egy másik életemben a twin-peaks-maraton alatt zabáltuk hasonló lelkesedéssel a meggyes pitét, de akkor legalább ketten voltunk, és jobban bírtuk, most hat rész után agyilag halott vagyok), és nem kérdezgeti félpercenként, miért vinnyogom könnyesre magam a one drink-től, és miért válaszolok mindenre egy modoros naw, baby-vel. ötödrészt napközben három darab képernyőn lógok egyszerre, miközben korrektúrázom, nem mintha nem lehetne egyen elintézni, de mégis (az ubuntu - mac meccs állása 2:1), mindezt wordos alapanyagon, anyám... hatodrészt azt hallgatok, amit, és olyan hangosan, ahogy, és közben hangulattól függően léggitározhatok is akár. beza. és még folytathatnám is a sort, mert az egyedüllétnek igenis vannak előnyei. és nem is győzködöm magam.ps. a tegnap esti szeánsz elején megjelentek a scarves of uselessnes. heh. az értők értik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése