úszott szembe

enyém az egész part, vagy egy órát tempóztam fel-alá, sehol egy lélek, csak én meg a tenger, nem is tudom, mivel érdemeltem ki ekkora luxus. vagyis tudom. azzal, hogy hajlandó vagyok kékre fagyni. de. szembeúszott egy raj csőrös csuka, néhány kósza aranydurbincs, akik közül többen kakukktojást játszottak a kerengő szürke tengeri pérhalak között, a homokban a szokásos ezüstös durbincs óvoda tízóraizott, aztán visszafelé átvágtam a lebegő barátsügérek között, hogy a legvacakabb homokos részen, egy félig ellepett vasoszlop-maradványon rábukkanjak egy mimikribajnok rozsdás sziklahalra, aki úgy tett, mintha nem látna, ettől én is úgy tettem, mintha nem látnám, és egyetértésből jelesre vizsgázva elbámultuk egymást egy darabig, de aztán egyrészt kezdtem veszélyesen kékülni, másrészt a lelkes hullámok között nem egyszerű úgy tenni, mintha horgot vetettem volna, szal, orövoár, bugyogtam a pipába... hát. snek el se merem mondani, megint le fog cseszni, hogy elgyönyörködtem a vacsorát. pedig. de majd eccer veszek igazi szigonypuskát, és lesz nemulass.