tegnap esti performance: fekete felhőkkel kisért váratlan záporzivatar, s legalább ennyire váratlan fizetés a zsebben. virgonc jókedvemben sétálni hívtam s-t (végigandalogtuk a kikötőt, mellettünk karnyújtásnyira egy orphie követett bennünket kutyaként, amikor megálltunk megcsodálni, ő is megállt, és szenvtelenül pislogott ránk, aztán úszott velünk rendületlenül, a hajókat kerülgetve) és étterembe a kápolna melletti kistérre, ahol több hónapon keresztül szemeztem az étlappal: hűhaélmény garantált, ha véletlenül arra teccenek járni. és még nagggyon finom almateát is kaptam ajándokba.
ps. visszagondolva s óvatosan hümmögve, mert ugye a sorrendezés mindig igazságtalan, vagy legalábbis jelen esetben az, sz'al az est legjobb pillanata mégiscsak az volt, amikor óvatlanul belehörpintettem a ránézésre egy hamis aka tejszínes cappuccinonak tűntő édesburgonyaszószba, hjaj, abban a régi kis kávéspohárban, amitől még ma is megborzongok, tetején - ismétlés a tudás anyja - szezámmaggal s mákhoz hasonló akármivel megszórt tejszínhabbal. a chefből annyit sikerült kiverni, hogy öt fűszer van belekeverve, édeskömény, szerecsendió, valami bors, fahéj, és kömény. uh. még a szívószál is elpirult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése