mañana

nnna. nesze neked igéret... ma ezt dúdolgattuk egész nap a két kínai, egy arab munkatárssal, mindenféle nyelveken: és nemzetközivé-é-é-é lesz holnapra a világ...
(én például halál unom a saját pregektúrás történeteimet, de mit csináljak, ha nagyjából csak ilyenre fussa ma. vagyis nem, de egyrészt a többit legközelebb, másrészt meg ez a bőrömre megy, a többi meg ugyan szintén, de kevésbé idegesítő módon. szal megjött a levél, hivatalos, kezdődik úgy, hogy a borítékon édesen ott a mlle kelebandi, chez s címzés. anyátok, mondja s is, amikor bontogatjuk, mi az hogy chez, és cifrázgatja konokul, ráhagyom, igaza van, mondjuk melyik házastársat szokás így hátsófélen bökkenteni azzal, hogy csak húzza meg magát, mert ő nem otthon lakik ám, hanem a párjánál, na de mindegy. következő kör: a levél szerint be kell mennem abba a bevándorlási hivatalba, ahová direkt mondták a személyes randevún, hogy nem kell bemennem. háát. telefonhoz kapunk. a hölgyemény némi meggyőzés után úgy dönt, hogy jó, nem is kell bemennem. fellélegzem, rossz emlékű hivatal az, legutóbb még a lábméretemet is gondosan feljegyezték, gondolom két példányban, hogy el ne kallódjon. de. mondja kedvesen a telefonba, és csak hebegünk, amikor elhangzik a situation irrégulière kifejezés. öh. bizonybizony, négy éve, csacsogja megrovón. na de, és soroljuk a mindenféle hivatalos fiszfaszt. az lehet, mondja kedvesen, de az ő számítógépében mindennek nyoma sincs, ergo. én illegális bevándorló vagyok. no. ilyen se voltam még.)