Mittomén, hogy lehet megúszni a nyálba keveredést. Próbálom már egy órája, nem megy. Ha lenne használható gépem, most idetennék mankóként egy képet, de az is nyál lenne a végén, minden errejáró turista hasonló képeslapokkal fárasztja az irigyeit.
Két és fél óra fárasztó és végeredményét tekintve ad hoc menetelés után, az elvesztett ösvény keresésének reménytelen erőfeszítésétől zihálva, egészen váratlanul egy kétszáz méteres sziklafal tetején találtuk magunkat, alattunk és szemben a tengerrel. S ámulat és végkimerülés között ingadozva rogyott le egy megtermett kőlapra, én meg a saját pulzusom és a hullámok ritmusától kábultan léptem ki a szélére és dőltem bele a szélbe, hogy mint egy hipnotizált belevesszek abba a valószínűtlen türkizbe, ami lenn, a széthasított hófehér sziklák árnyékában fodrozódott. És akkor a lábam alatti mélységből hirtelen felcsapott egy gabion, talán egy-másfél méternyire tőlem ottragadt (down with the gravity) s hosszan lebegett a száradó garigue illatával töltődő levegőben, szürke tollcsomó két sejtelmes türkiz között. Farkasszemet néztünk, én a lábam alatti sziklát lassan elvesztve, ő hóna alatt a semmivel.
Talán egy századmásodpercre megkisértett a helycsere gondolata, talán nincs is más lehetséges válasz, mint a felkínált és rögtön visszavont gesztus. Zavaros. Abban a századmásodpercben érteni véltem.
3 megjegyzés:
na maga is jól van. örülök, hogy a tenger felől fújt a szél.
hmm, egy kiadós misztrállal valóban megszívtam volna... tudta, hogy a család szintén Cassisban igyekezett gyógyítani Woolf-ot?
nem. azt' sokra mentek vele.
Megjegyzés küldése