Mond ez valakinek valamit? Titkos ügyirat kezelés. Ifjúkorom egyik meghatározó élménye volt, amikor a Terimpex egyik osztályvezetője bonyolító-palánta koromban felvilágosított (jaj hogy szerettem én azt, amikor azt lehetett válaszolni az ostoba érdeklődésekre: „Én? Bonyolítok.”) a TÜK ügyosztály létezéséről. Innentől kezdve külön sportot űztem a titkos iratok beazonosításából, mert ugye ami a TÜK kezén átment....
Mindez egy könyvről jutott az eszembe, Aboriginal Woman Sacred and Profane (by Phyllis Kaberry, introduced by Sandy Toussaint and published by Routledge in 2003). Az új kiadás tartalmában szegényebb mint az eredeti, 1939-es kötet, vagy az 1973-as Gordon Press edition, pedig azt várnánk, azóta okosodtunk, hisz egészen az ötvenes évekig vannak ’first contact’-ok eleddig ismeretlen csoportokkal... Az előszó nem csinál titkot a kurtításból: "Following consultations with senior Aboriginal women, several sections of Karbery's original book have not been reproduced." Cool. Vidám példája ez a kontraproduktív cenzúrának, azon ostoba meggyőződésnek, hogy a kultúra valami statikus cucc, a mindenféle párbeszédet lehetetlenné tevő whitefellas/abos árokásásnak, a komolyan vehető tudományos teljesítmény haláláról nem is beszélve.
Mellesleg - ennyit a cenzúra hatásosságáról - a neten fenn ül a két kötet összevetése a tartalmilag változott oldalak jegyzékével....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése