szómágia

Én nem igazán ismerem széphazám parlamenti viszonyait, a Duna parti fehérházban viszont jártam vala néhányszor, évekkel ezelőtt, s az már akkor is elég felszereltnek tűnt, már ami a dossziékat/ számítógépeket/ titkárnőket/ lelkes politikusimitátorokat illeti. Szal nem hinném, hogy ha egy képviselő tájékozódni akarna, mielőtt teszem azt kinyitja a száját a sajtó előtt, ne tehetné meg. Már ha akarna.
Mindez a pedofíliába bújtatottan buzizó semjénféle családmentőkről jutott eszembe, miközben egy cikket nyálaztam át az Európa Tanács egyik jelentéséről, mely - mit ad 'sten - a kiskorúak kárára elkövetett nemi erőszakot tárgyalja. Elég érdekes. Az esetek 72%-ában ui. az erőszak elkövetője családtag, ami szerény női logikám szerint minimum incesztus, ugyebár, bár azt kérés nélkül is belátom, hogy a családvédelmi hiszti saját magát qrná valagba ezzel az adattal, és azt nem szivesen tenné, már ha jól sejtem anális affinitását.
Az az apró adalék, hogy az ehhez csatolt felmérés szerint a megkérdezettek 74%-a esküdött fel arra, hogy a fiatalkorúakat megerőszakolók családon kívüli "idegenek", vagyis csúnya pedofilok lehetnek csak, nem menti Semjént. Ebben a 74%-ban nem voltak jelen "családvédelmi szakpolitikusok".
Hát így kell négy legyet egy csapásra. Gyűlöletünk tárgyát beazonosíttattuk, kipipálva. A családon belüli erőszak összes mocskát besöpörtük a szőnyeg alá, kipipálva. Szavazói tábor megkapta a mannát, kipipálva. Megint jól megkapaszkodtunk a kicsi fotelunkban, mindenki látta, megérdemelten a miénk ez, kipipálva.

(mellesleg: http://www.aivi.org/)

hétfő este

mauresque: pastis + mandula(tej)szirup + víz + jégkockák
perroquet: pastis + mentaszirup + víz + jégkockák
tomate: pastis + gránátalmaszirup + víz + jégkockák

ma valahogy nem tudom eldönteni, melyiket is kedvelem jobban...

hétfő reggel

Üldögélek a lépcsőn kedvenc rituálém, a reggeli kávézás közben, és mindenfélék járnak az eszemben. Ilyenkor az a jó, hogy még nem vagyok kellőképpen jelen ahhoz, hogy e mindenfélét racionálisan szelektáljam, így aztán leginkább csak passzív szemlélőként asszisztálok e szervezetlen kavalkádhoz.

Bizony, mától egy hét magány egyelőre felfoghatatlan luxusa az enyém. A tíz nap gyerekmegőrzésnek vége, A tegnap este apróbb hisztik és „fááááj a hasam, éééééhes vagyok, hoool van Gimli báááárdja, pisilni keeeell” litániák után hazaköltözött. S még reggel horgonyt szedett, és hosszas sóhajtozás után vonatra ült, valami roppant fontos és távoli konferencia ürügyén, hogy aztán aggódó telefonoknak álcázza a boldog beszámolókat: „jajnemhosszúezígynekedegyedül, te, itt másfél méteres a hó a pályákon, holnap délután síelni fogunk!!”

Egy hét. De rég volt ilyen. Hirtelenjében nem is tudok mit kezdeni a gondolattal, egy hét, na, tömérdek idő, ezalatt mindenfélét lehet csinálni, mint például... és már nyomulnak is az ötletek, hm, hmm, hmmm.... aztán eszembe jut J egy régi gyerekkori története, egyik kedvencem, nagyon adja magát, egy kellemes reggelen J és öccse üldögélnek a családi ház lépcsőjén, elmaradhatatlan pirospöttyes kisbögre kötelező haboskakaóval a kézben, s örömködnek a szülők elutazása okán, ugyebár, mert itt az egész nap, lehet rosszalkodni. És üldögélnek tovább vidáman, miközben azt hajtogatják boldogan, hogy hű, most lehet rosszalkodni.... Mindezt persze J mindig jobban össze tudja szedni, és én jobb szeretem, ha ő mondja el, mert olyankor jókat lehet együttkacarászni....
Eh. Utálom a hétfő reggeleket. Főleg a kávé utáni éber részüket.

költői kérdés

vajh miért is a "zászlórúdvégéretűzés" jut eszébe orbán vityesznek a melegekről? vagy csak én reagálom le túl vizuálisan? :o§

Kalózvilág

A támadásra készül... sauve qui peut!!!

tanuljunk nyelveket!

Újabb délután A-val. S bevásárol, A a gépen gyilkolászik a Gyűrűk ura játékkal, én meg a bibliográfiámat gépelem S laptopján. Elég reménytelen vállalkozás, A kétpercenként felsikít, „néééééézd milyen új lovagom /íjászom /varázserőm /kastélyom /szövetségesem /táborhelyem /kincsem /szörnyem /lópikulám vaaaan!”, vagy „oooo, K, gyere gyorsan, nem direkt nyomtam meg azt a gombot, ami miatt lefagyott a gép”... bibliográfia lassan halad, többszöri nekifutásra még mindig ugyanazt a sort vacakolom, és A lelkesedése sem lankad... „Hogy mondják azt magyarul, hogy ’jó napot’?” Válaszommal elszöszöl egy darabig, csiszolgatja a kiejtését, miközben Mordor seregeit aprítja. „És azt, hogy ’viszontlátásra’?” Kénytelen vagyok benevezni egy kávéra, a gép szörtyögése legalább elnyomja a gépből áradó csatazajt.

„Akarod tudni, hogy mondjuk Szamoán azt, hogy ’jó napot’?” Meg sem várja, már mondja is, hogy „*&£$@”. Gyanút fogok: „Nem úgy mondjuk, hogy ’talofa’?” A sértődötten válaszol: „De, úgy is mondjuk, de én a nagyon udvarias ’jó napot’-ra tanítalak meg. Azt is akarod tudni, hogy ’viszontlátásra’?” kérdezi, mintha mondhatnék nemet... A délután lassan telik, már Isengard is elvesztette a fél seregét, S még sehol, én egyre megadóbban sóhajtozom. Megváltó telefon. Nem S, hanem A anyja, a világ másik végéről. Aztán egy egykorú unokaöcsivel folytatott magvas beszélgetés következik („Hey, Y, I will cut your balls!!”), majd újra a türelmét hallhatóan épp elvesztő anya; A cseveg kicsit, de belekeveredik valami csetepatéba némely elszemtelenedett szörnnyel, és átpasszolja a kagylót nekem. „*&£$@, E!” vigyorgok a telefonba, de a döbbent csenden túl semmi. „Halló?? E?? Itt vagy még??” E belefúj a telefonba. A közben már a beépített szekrényben visít fékevesztett jókedvében. Elemi erejű megvilágosodás. Többszörösen elnézést kérek E-től, aki maga is összerakja az egészet, és fuldoklik a röhögéstől. Én is. A közben a nagy örömködésben becsurgat a nadrágjába, ez kellőképpen lehűti. Engem is. Nadrágcsere.

A hallgatagon népirt a gépen, én végre haladok. „Igazából azt tanultad meg, hogy ’pisifejű’ meg ’kakafejű’”, súgja oda kuncogva. Közben S megérkezik, két nagy szatyorral felszerelve nyit be az ajtón, és úgy kell megkapaszkodnia a hangorkánban, „*&£$@, pisifejű” üvöltjük spontán kórusban. S-t meglepi széles jókedvünk, gyanakvóan ráncolja a szemöldökét. „Ez olyan jónapotféleség Szamoán, most tanultam” füllentek A heves bólogatásával alátámasztva. S meghatva pillog ránk, „nahát, milyen kedvesek vagytok, fa’afetai!” „Igazán nincs mit, Tata d’amour” mondja A selypegve, és bokánrúg, mire én kimenekülök vörösbegyet nézni a kertbe. A perceim meg vannak számlálva. S meg fog ölni, amint rájön.

iskolaszünet

„Mondok egy titkot, de nem mondhatod el tatának” mondja A roppant titokzatosan, miközben hadirendbe állítja a kalózokat. A lovasaim behelyezkednek Beaglehole monográfiái mögé, és gyanakodva figyelik a kanapén bicegő kalózkapitányt. „Egy nővel álmodtam,” susogja zavartan, miközben egy rejtélyes csontváz tűnik fel a kalózhajón, „és tudod, hihi, na... úgy csináltunk.” „A csontváz nem ér, azt mondtuk, csak a szigeten kísérthet.” „Szövetséget kötöttünk... Hmm, tudod, elrabolták a cowboyok és én kiszabadítottam” magyarázza tovább az álmát, miközben kardot nyom a csontváz kezébe. „Én nem láttam azt a szövetségkötést” tiltakozom. „Akkor volt, amikor te a kávét főzted....” Egyetlen hadirokkant gyalogosom a kávéscsészén keres tüzelőállást. „És utána, amikor ... ott nem ér, ott egy láthatatlan fal van! .... na, leütöttem az összes gonosz cowboyt, és akkor megköszönte, és ... utána, hihihi... ott sem ér, ott is egy láthatatlan fal van!” A gyalogos lerepül a tv-állványról, nyakában egy vérszomjas papagájjal. „Ez egy fantompapagáj, azért tud átrepülni a falon” magyarázza meg A, mielőtt tiltakozhatnék. „És csókolóztunk is.” „Uhm ilyen komoly volt?” érdeklődöm, miközben az ágyúim becélozzák a párnák mögött lopakodó kalózokat. „Ja, ilyen komoly volt.” bólint rá A, és visszaevez az előőrssel a hajóhoz. A kalózok haditanácsot tartanak, az elégedetlenkedőket többszörösen elagyabugyálják, majd felsorakoznak a taton, roppant fenyegető pózban. A fantompapagáj is elengedi megtépázott gyalogosom nyakát és elhelyezkedik az árbóckosárban. „Te szoktál szerelmeskedni tatával?” A sérült gyalogost a szék alatt felállított ideiglenes kórházba szállítja a mentőosztag. „Előfordul.” A falábú kalózt közben kinevezik kormányossá, aminek láthatóan örül, mert sört rendel a többieknek. „Uhm, ilyen komoly?” kérdi A, és felszedi a horgonyt. „Ja, ilyen komoly.” A felderítőm lemerészkedik a partra, ellenőrizni, nem rejtőzőtt-e el néhány kalóz az újságok mögött. „A kalózaim úgy döntöttek, hogy szövetséget kötnek veled a trollok ellen” közli A ellentmondást nem tűrő hangon, „ha jelt adok, támadunk.”

sztárvilág

lopok, lopok, belátom, csúf dolog... szomjas adta az ötletet.
Forrás: Delhusa honlap, sajtószobai hírek. ( Ha talász (sic!!) Johnny-ról cikket és itt nem látod, küld el nekünk! felszólítással... még jó, hogy a vonatkozó taget nem írták el)

Johnny (aki Jimmy haláláig beérte Gjonnal is) a bántalmazott nõk mellé állt. "Wirth Judit, a NANE (Nõk a Nõkért Együtt az Erõszak Ellen Egyesület) elnöke meggyõzõnek tartja az énekes elhatározását: a leginkább érintett csoport a középkorú nõké, s Delhusa állítólag nagyon jól ismeri problémáikat."
hmm, mint a képek között talált bizonyíték is mutatja, DJ valóban jól ismeri a középkorú nők problémáit. Úgy tűnik, kezei közt tudja a megoldást is. :o§

Agymenés

A kulcsszó: Doreen Kimura, kanadai pszichológusnő, kutató a Simon Fraser University-n, aki ír, ami legyen az ő baja, én is itt blogozok, ahelyett hogy gépelném a bibliográfiámat, szal nem bűn ez. Mindenféle egalitárius humbuggal ellentétben Kimura a biológiai alapú magyarázat megszállottja: szerinte van női agy meg férfi agy; a lányok és a fiúk különböző adottságokkal és különböző korlátokkal születnek, s e különbségekhez kell igazítanunk az oktatásukat; a lányok hülyék a matekhoz, nem kell őket ezzel kínozni, viszont jobb a kézügyességük - a kicsi ujjaik mozgását jobban koordinálják, hát ez nekem megvilágodosásértékű volt :o))) - , horgoljanak csak szorgosan; azt meg végképp el kellene felejtenünk, hogy a tudományos pályát nekik találták ki, mert nem, nem kell ezt erőltetni - ez is megvilágosodásértékű, most például lövöldözhetek egy toptenes parámra, mindenfajta lelkiismeretfurdalás nélkül. (Az, hogy hol akadt a hálójába a kísérletek elvégzéséhez elégséges számú szűzagy, olyasfajta rejtély, mint a szeplőtlen fogantatás s az elnyűhetetlen szűzhártya misztériuma, nem illik bolygatni.)

Meg aztán, drága hűtlen férfi- és nőtársak, semmi gond, hisz ez genetikus deficit, félre lelkiismeretfurdalás, a neuronok uralják minden léptünket, azokat meg a gének, ugyanígy hátradőlhetnek a foteljukban az alkoholisták, anyagyilkosok, állatkínzók, útonállók... szép kerek világ ez, kicsit redukcionalista ugyan, de legalább megmagyarázható, nem is lep meg, hogy akadnak rajongói.

No, Doreen amellett, hogy maga az élő ellentmondás (mi a faxot keres az egyetemen egy nő, aki szerint a nőknek nincs helyük az egyetemen?), még harcos kisztitkár is: aktív tagja az ultraliberális Freedom Party-nak, mely párt az esélyegyenlőség és a szociális segélyek életbentartásának kíméletlen ellenfele.

Itt cseszte el az egészet, pedig nagy esélye volt egy dobogós helyre nálam, noha a listavezetű Marc Breedlove megható felfedezése, miszerint a leszbikusok mutatóujja hosszabb, mint a gyűrűsujjuk, még mindig nem talált méltó kihívóra; innentől kezdve viszont kénytelen vagyok komolyan venni ezt a nőt. Kár érte, az első öt percben igazán jól szórakoztatott...

http://www.denistouret.net/textes/Kimura.html

http://www.scom.ulaval.ca/Au.fil.des.evenements/2000/02.03/crsng.html

múlt heti toplista

Állat gyömbéres-rumos mangó chutneyt gyártottam tegnap este. Azt hiszem mindent elárul az elmúlt hétről az, hogy ez volt a csúcspontja. Viszont. Belekeveredtem egy érdekes cikkbe a női-férfi agy különbségéről. Ha kikeveredtem belőle, talán megér majd egy rövid röfögést.

bougainvillier

no ime a tettes, virágzó jókedvében...

havazás

Havazás, itt!!!!!!!!!! Marseille és Cassis között fehér minden, a helyiek vadul fényképezik a hókotrókat, a parton néhány megzavarodott kutya ugatja a röpködő hógolyókat, én meg azon kesergek, miért is nincs fényképezőgép nálam. Pedig reggel tényleg úgy indult, hogy ma vidám napunk lesz, még a napszemüvegemet is beraktam a hátizsákomba.A napozni kirakott bougainvillier ha tudna, bizonnyal roppant szemrehányóan nézne rám, meg tüsszögne is veszettül, de így csak összehúzza magát, összegöngyölt levelekkel dacol a hópelyhekkel, meg is szánom, ma éjjel benn alhat...

btw bougainvillier (vagy bougainvillée, hmm), jó kis történet ez is. 1767 júliusában kezdődik Rio de Janeiróban, ahol Bougainville expedíciójának botanikusa, Philibert Commerson és segédje, Jean Baret begyűjtik az első példányt (a hortenzia is ennek az útnak az eredménye, nem véletlenül: XV. Lajos rajongott a virágokért). Jean Baret a fedélzeti sutyorgás egyik fő tárgya a hajókon, mert vékonyka a hangja, kicsi, nem vetkőzik s nem végzi szükségét mások előtt, és nincs jele annak, hogy borotváját sűrűn kellene használnia. A pletykákat csitítja, hogy megállás nélkül dolgozik, álló nap málhás szamárként megpakolva lohol mestere után, és a hideget éppúgy panasz nélkül tűri, mint a meleget. A homály csak később oszlik, amikor az Etoile és a Boudeuse Tahitin horgonyt vet; Baret első partraszállásakor a lelkes helybeliek „crient que c'est une femme et veulent lui faire les honneurs de l'isle » (Bougainville), s a legénységnek alig sikerül felmenekíteni a hajóra. Hát így. Jeanne Baret az első nő, aki körbehajózta a földet. Ellen McArthur meg az aktuális leggyorsabb, lásd http://www.teamellen.com/ Neki szerencsére már nem kellet hajóraszállás előtt úgy tennie, mintha pasi lenne…

irónia, oh irónia...

Francia antropológia egyik nagy arca előadást tart a férfiak közötti fellációról, mint a kozmosz rendjének fennmaradásához való hozzájárulásról Melanéziában. Izgalmas téma, újabb multikulti történet arról, ahogyan a hetero/homo kategóriák zátonyra futnak. Akár jó is lehetne.

Nagy Arc komoly fejjel finom társaságban nehezen visszaböföghető kiszólásokkal tarkítja mondókáját, a ‘baszni’ e szövegkörnyezetben áldozó kislányok harmatos ajkára illő könnyed sóhaj. (Argószótáram bővüléséhez egyébként is nagyban hozzájárulnak az antropológusok, biztos azt akarják mutatni, hogy komoly, két lábbal a földön álló tudósok, s nem holmi felhőnjáró filozófusok.)

Nagy Arc a férfiház rejtelmeiről is elejt egy harsány körmondatot – itt zajlik ugyebár ama felláció, 9-15 éves gyerekek kapják, 15-20 éves fiatal férfiak adják a férfiformáló spermát, állandó jelleggel – majd megjegyzi : én ezt nem láttam, de xy kollégám, aki homoszexuális, lakott egy férfiházban, és gondolom ő táplált bizonyos affinitást a dolgok láttán, de én hetero vagyok…finom irónia, mondhatni. És remek taktika is egyben, mert a humorba ágyazott nagyképűség lelőhetetlen, próbálj morogni és azt mondják, nincs humorérzéked…

teoretikus mézesmadzag

Arról próbáltak ma meggyőzni, hogy a nők helyzete az európai hagyományban nem is sírnivaló, s érvként megpörgették a Szűzmária-kultuszt.

Na erről jutottak nekem eszembe a kedves baruyák, szívem egyik csücske újabban. Eredetmítoszuk szerint a nők azok, akik összehoznak minden kulturális vicikvacakot, íjat, furulyát – vagyis a baruya lét két talán legfontosabb pontjának, a vadászatnak és a férfiváavatási szertarttásnak a kellékeit. Mondhatnánk, hűha, nesze neked nature – culture vita, teoretice ez igazán megtisztelő. Csakhogy. A női szürpotenciál megfékezésére a férfiak „kénytelenek” ellopni a vonatkozó eszközöket (micsoda horror, belopózni a menstruációs kunyhóba és kihalászni a vágyott objektumot a vérfoltos szoknyácskák alól), és jól elzárni a nők elől. De ez nem elég. Komoly erőbedobással és szívós kitartással sikerül addig eljutniuk, hogy a női testet a férfi nyitja-zárja a gyermekszellemek előtt, hogy a női uterus a férfisperma s a nap formálta magzat befogadására alkalmas zsákká (mely még arra is képtelen, hogy ellássa a magzatot – az apa heroikus erőfeszítése kell ide is, hogy naponta többször spermával táplálja az apróságot), az anyatej a nővel megitatott spermává válik, a nő meg verve jó, s kukacnak áll a világ.

Hát, ezért szeretem én azokat az érveket, amik ilyen teoretikus mézesmadzagokkal kábítanak.

lehűlés

Túl az első rohamon, két dolog jutott még az eszembe, úgy mellékesen: az egyik a nőket célzó buzizás karakterének teljes eltérése itt és otthon; itt a nők buzizása önálló műfaj, vagy mondhatni igencsak jólfejlett alfaja az általános buzizásnak, külön – és helyenként nyelvi humort sem nélkülöző – szókinccsel, melynek gazdagságát még nem látom át teljesen, de kezdem sejteni (és a saját bőrömön érezni, de ez más kérdés, epidermikus frusztrációknak ma csak zárójel jut).

Otthon a buzizás össznépi játéka még általános kontextusban is az urak sértegetésére alkalmazott szókincsre bukik, nőket pedig kifejezetten ritkán, s akkor is relációs kontextusban tudunk alázni, ama becses szerszám hiányának kellemetlen következményeit felmutogatva. Így válik (hogy csak az elmúlt napok terméséből mazsolázzak) a családot a homoszexuális megszállástól féltők visítozásában a buzi szakállas pedofillá, s ezzel a női homoszexualitás ad maiorem caudae gloriam önállósággal nem bíró erotikus előjátékká.

Így aztán esetleges örömöm a pesti argó hiányossága okán igencsak gyorsan belesavanyodik e felismerésbe.

silence

Minderről még hirtelenjében sok minden más is eszembe jutott, egyrészt a buzizás napi rutinjáról (tudja bárki is, honnan jött a magyarba a buzi szó? Puskáztam Nádasdynál, nekem is innen esett le), amiről hosszan lehetne vigyorgós történeteket mesélni (eccer például L társaságában felhevült óvodások elől voltunk kénytelenek menekülni a Népligetben, ma is itt cseng a fülemben az apró lábak egyre közeledő dobogása és a kéttucatnyi szörny visítása: „hűűűűhaaaa, kéééééééét láááány!”), meg persze kevésbé vigyorgósakat is, de ezekre ma nagyon nem akaródzik gondolnom, másrészt meg a reakciókról, ki hogyan teszi rendbe magával a beszólásos élményeket, kiskáté megalázott buziknak (kedvencem a Tarlós botrány környékéről a melegsátort látogató dajcstomi, aki domborította toleranciáját és azt hajtogatta, hogy a buzi szó alapvetően nem homofób beszólás, de amikor néhány betintázott kiskorú szigetlakó a „Dajcsisbuzi” rigmust kezdte spontán módon előadni, hirtelen szkippelte az érvet és elmenekült); a mai nap története azonban - hiába igyekszem eltussolni – mégiscsak egy évekkel ezelőtti vacsora E lakásában /E a spontán módon beavatottak köréhez tartozik, s ennek megfelelően együtt vihogta-sóhajtozta végig velem meleg témájú történeteimet, óvatosan duhaj sörözések alkalmából, megkímélve a jellemzően hetero kérdésektől./, amit a ködös Albionba távozván baráti gesztusként rámhagyott. A vacsoravendégek öntudatos harmincas leszbikusok voltak, akikről elég simán leszedhető, kik is, sörözéshez-focizáshoz s más öncélú lötyögéshez kiválóan alkalmas társaság; aznap este E lakásán sütöttünk-főztünk-trécseltünk, némiképp emelkedett ámde decens hangulatban, mikor E telefonhívása befutott. A hölgyek hallomásból ismerték E-t, mint átmeneti lakáshozjutásom forrását, s amikor beleszólván a kagylóba elhangzott e név, mint egy varázsszóra mindenki elhallgatott, s cinkos csendben asszisztálta végig a párperces beszélgetést. Pedig. Nem jártunk tilosban. De mint jóldresszírozott leszbikusok, a csupa felnőtt nő hirtelen ijedt kiskamasszá vált, akit most rajtakaptak valamin, amit el kell rejteni, le kell tagadni.... Hát ez a kép ugrott ma be saját hallgatásomról, meg az, hogy ha van törzsi összetartozás köztünk, akkor ez a csend az. ( ... gazon maudit, hogy valami rossz poénnal zárjak)

napi rutin?

A frissen felfedezett parák egyike: tegnap lebuziztak. Mindez persze nem újdonság, inkább napi, említésre alig méltó rutin. De a tegnapi buzizás kifejezetten durvára sikeredett, olyan szavakkal tűzdelve, mint gouine, brouter, gazon, amiknek nincs igazán magyar megfelelője; a „buzipicsa” a boys don’t cry magyarításának találmánya, de érthetővé teszi az elsőt, a másik kettő fordításába azonban beletörik a bicskám, olyan helyi színfolt ez is, mint a német Mösentaucher, kínomban ugyan röhögök rajta, de had ne kelljen felcsapni a nagyszótárt.. szal, nem a buzizás ténye miatt vált érdekessé a tegnapi eset, ahhoz hozzászoktam. De a durvaság ezen fokozata azért régebben reakcióra bírt volna, szemöldökráncolástól harsány anyázásig, kontextus és napi kedély függvényében. Ellenben tegnap: semmi, csak a néma düh.
Átvágtam a Köztársaság utcáján, át a kedvenc átjáróházam udvarán, s a buzizás jött utánam, rendületlenül, három unatkozó kamasz mutáló hangján; a szembejövők jól megnéztek, bokától fejbúbig, aztán vissza, hogy ellépve mellettem ne kelljen a szemembe nézni, s a pizzás, aki eddig mindig megismert egy félmosoly erejéig, most valahol a gyomrom magasságában felejtette a szemét... két év után először megszámoltam, 38 lépcsőfok, aztán 6 lépés, és új utca kezdődik, egy állandóan dühös rotweiler éberkedik egy fekete vwben, minden reggel, mindig ugyanott, a lepurkant olasz étterem előtt, B szerint családi vállalkozás, választék nincs, de ami van, az zseniális, talán ki kellen próbálni egyszer, ha már itt megyek el minden reggel... aztán a csend, a lustaság diadala, 38 lépcsőfok, hiába.
Aztán a kérdés, miért is nem? Valami tiltakozásféle, mittomén, reakció, legalább egy fejcsóva? Mondom magamnak, nem gyávaság, de mit is lehetne mondani? Ezeknek reakciót? Meg különben is, nyelvtudásom túl jólnevelt, még csak anyázni sem tudnék egy jóízűt, mondom is majd este S-nek, mondjom már néhány vaskosabbat, jól jöhet még az. Ettől némileg felvidulok, átmenetileg. Mert a kikötőnél, a sirályokat bámulva - mindig itt kötök ki, ha valami bajom van, ez is egy jólfejlett para, egyszer összeszedem – hirtelen rájövök, mi dühít. Nem a buzizás, hanem az én megadó, bűntudatos hallgatásom.

Az ébredő amazon öröme

Mindehhez képest válik kifejezetten vidámmá az a pár óra, amit az interneten lógva töltöttem a napokban, levadászva az Amerika-ábrázolások tömegét, csupa jóhúsban tartott álmos amazon, elnyúlva a hamacon, kis papagáj (vagy más egzotikus állat) itt, lemészárolt ellenfeleket daraboló-sütögető-falatozó félállat férfiak amott, tollacskák, fegyverek kötelező jelleggel (naná, amazonról van szó), a "nahát, rámtaláltak" csodálkozása és a "na végre, rámtaláltak" öröme között, amibe belevegyül egy csipetnyi erotikus sóhaj is, felkinálkozás a férfias felfedezőnek, aki meglóbál mindent, ami számít, üdvözülést - tudományt, hogy végre értelme legyen ezen kultúranélküli, időn és téren kívüli létnek...

amerika keresztlevele 2.

íme a tettes csinos fotója:

Amerika keresztlevele

Kezemben Amerika keresztlevele, Waldseemüller 1507-ben kiadott Cosmographiae Introductio-ja.

"... a világ negyedik részét Americo Vespuce fedezte fel, és nem látom okát annak, miért ne nevezhetnénk el e negyedik részt Americo-ról, a felfedezőről ... America-nak, azaz Americo földjének, miután Európát és Ázsiát pedig női névvel illetjük."

No. Waldseemüller védelmére legyen mondva, az "Amerigo - Kolombusz" vitából már a kezdete előtt kiszállt, és az 1513-as kiadásban már "Terra Incognita"-ra módosítja a hat évvel azelőtti nevet, megjegyezve, hogy a felfedező Kolombusz. Még sok szépet lehetne róla mondani szakmailag, pl. ő az első kartográf, aki - 8 évvel azelőtt, hogy Balboa saját szemeivel látná - "kitalálja" a Csendes óceánt. Nem semmi egy figura; jólnevelt, lelkiismeretes tudós. Azzal sincs semmi baj, hogy úgy gondolja, a felfedezőről kell elnevezni az új földet, így szokás ez, szentek, ünnepnapok, uralkodók, hajóskapitányok, felfedezők. Ami viszont nekem legalábbis cinkes a történetben, az az, hogy Waldseemüller szinte az első kortársai közül, aki biztosra veszi, Kolombusz egy új földrészt fedezett fel, nem csak néhány szigetet India nyugati partjai előtt, és ennek kapcsán védi meg névválasztásának jogosságát azzal az érvszerű kis szösszenettel, hogy ugyanmár legyen végre egy pasinevű kontinens is a térképen.

Hát, meg is látszik rajta. Nomen est omen.